[Epitesz-barkacs] kikapcsolasi zavar

jhidvegi jhidvegi at gmail.com
2010. Jan. 2., Szo, 13:09:07 CET


Mágus Bérprogram Demo  wrote:

> tehát az a helyes megoldás, ha fali konnektorban terheletlenül
> készenlétben van az "energy meter", és így az "energy meter"
> konnektorját tekintem fali konnektornak

Így van. Ekkor a benne lévő aksik (ha így van megoldva) is állandóan 
töltve lesznek. A pluszosban legalábbis így van. Amit nem konnektorban 
tartanak, abban tök kikészül az aksi, és még ki is folyik. Én bizony 
tettem bele sima LR44 elemet. :-) És persze konnektorban tartom mindet, és 
ez így eddig jó is volt. Pedig rinyáltam, hogy majd felrobban az elem, de 
eddig nem volt ilyen.

> hááát igen, ezen a téren mintha önmagamat látnám :-)

De mivel engem látsz, ha sikerül felélesztened a ketyerét, akár bele is 
forraszthatsz legalább egy kisebb méretű 275V-os varisztort. Ha már annyit 
dolgozol a helyrehozásán. (Sajnos az eddigi írásaidból úgy tűnik, hogy 
csökken az esély a javítására. Nem lett volna jobb visszavinni oda, ahol 
vetted, még időben? Biztos volt vmi gari.

Manapság elég gáz ez a garancia kérdés. Ahogy elhallgattam az erről szóló 
műsorokat, főleg, amikben Kathy Attila volt a riportalany, a kereskedők 
marhára nincsenek tisztában a jogokkal, a vásárlók pláne nem. Az orrom 
előtt reklamált a másik vevő egy higanygőz lámpa miatt, ami 1 hónap alatt 
tönkrement. Nem pofáztam bele, mert utána vásárolni akartam, de tutira 
vissza kellett volna vennie az eladónak. Persze más kérdés, hogy mi van, 
ha vesz valaki egy ilyet, és x idő múlva visszavisz egy régebbit, mintha 
az ment volna tönkre, amit újonnan vett.

Most már alaposan belepiszkáltál, valszleg nem tudod visszaállítani az 
eredeti állapotát, szóval ez a hajó már elment.

hjozsi 



További információk a(z) Epitesz levelezőlistáról