[Epitesz-barkacs] Az agyad eletkora

Pataki István pataki.istvan at freemail.hu
2010. Már. 16., K, 02:30:58 CET


Szia!

Nem értek hozzá, és csak emlékezetből írom, amit fölszedtem:

Az alvás különböző szakaszokból áll, és az egyes szakaszok együttese 
periódusokba szerveződik.
Egy ilyen periódus általában 2 és 4 óra időtartam közé áll be.
Ennek abban van jelentősége, hogy a szellemi fáradtságot egy periódus 
alatt is ki lehet pihenni, azonban ha az ébredés nem a periódus 
határánál történik, akkor akár sokkal fáradttabban is ébredhetsz, mint 
ha kevesebbet aludtál volna.
Ha van időd és erőd, kikísérletezheted ezt az időtartamot, nálam pl. 3 
és fél óra, de úgy tapasztaltam, hogy +/- fél órát is mozoghat 
hosszabb időszak (hetek, hónapok) alatt.

A másik, hogy mondják, az éjfél előtti alvás a fontos. Ez is működni 
látszik.

Én egyébként világ életemben bagoly voltam, délelőtt nagyon nem megy a 
meló. Ettől függetlenül pl. a nap bármely időpontjára "rá tudok 
szinkronizálni", vagyis ha heteken át ugyanakkor szólal meg az 
ébresztő, egy idő múlva előtte néhány perccel magamtól ébredek (már 
amennyiben a fenti periódushatár közelébe esik).
Érdekes, ha csak azért állítom be az ébresztőt, hogy megadott 
időpontban "értesítsen", de úgysem kelek föl, akkor egy idő múlva már 
úgy ébredek valamikor más időpontban, hogy nem is emlékszem az 
ébresztőre, amit pedig elnyomtam.

Még fiatalabb koromban ez ellen két vekkerrel védekeztem, de mivel nem 
szankcionálták a munkába érkezésemet (úgyis eltöltöttem a napi 12 
órát), ezért egy idő múlva a második óra csörgésére sem ébredtem föl.

Egyébként imádok aludni, ha valahol várakozni kell és legalább le 
lehet ülni, elengedem magam és 5 perc alatt is tudok aludni, álmodni. 
Régen ebből az állapotból másodperc alatt fitt és teljesen éber 
voltam, kollégiumban pl. soha nem tudták, hogy alszom-e, mert ha 
releváns beszélgetés volt, (rólam, hozzám, velem kapcsolatban 
beszéltek) azonnal ébren voltam és válaszoltam. Ma már sokkal 
lassabban térek magamhoz (a szemem még lassabban, kellemetlenül hosszú 
ideig nem látok). Ugyanígy a régen jól tolerált közel 40 órás 
ébrenlétet ma már inkább 20 órásra becsülöm :(. Ha lehetőségem adódik, 
akkor simán alszom 16 órát is, de kétségtelen, hogy ettől megnő az 
alvásigényem, "hozzászokom", ezért inkább kerülöm.

Üdv
pi

----- Original Message ----- 
From: "jhidvegi" <jhidvegi at gmail.com>
To: "Amatőr építészek és barkácsolók klubja" 
<epitesz at lists.javaforum.hu>
Sent: Monday, March 15, 2010 9:16 PM
Subject: Re: [Epitesz-barkacs] Az agyad eletkora


szepygab at gmail.com wrote:

>> Aluszékonyság ellen is tudsz valami jót? :)
> Alvás? ;-)

Nem jön be. Akármennyit szunyálok, mindig álmos vagyok. Próbáltam már 
nem túl rég,
hogy le van szarva még a szar is, alszom, amennyit kell. Hát meg sem 
álltam napi
több, mint 16 óráig, de persze nem lett jobb. Most erőltetem az 
ébrenlétet,
melóval próbálom gyógyitani.

hjozsi




További információk a(z) Epitesz levelezőlistáról