[Epitesz-barkacs] Fukusima légifotók

jhidvegi jhidvegi at gmail.com
2011. Ápr. 5., K, 11:17:55 CEST


Hofferek Attila wrote:

> Nem tudom hogy a paksifüles hogy lett tervezve, ad absurdum még az is
> elképzelhető, hogy a nálunk eddig előforduló összes földrengés
> kétszeresét is kibírná. A japóknál azért voltak más kisebb négyes-ötös
> földrengések, nem is kevés, már az én életemben is, legalábbis így
> emlékszem.

Ha bemész a google earth-ba, és bejelölöd a földrengések jelzését is, egészen 
elképesztő adatokat lehet látni arról a térségről, ahol ez a mostani volt.

Ezt azért is érdemes megtenni, mert ugyan a műholdképeket nem sűrűn frissítik 
(csak gondolom a fizetősben), de a földrengések talán előbb fel vannak rakva, 
mint a hogy a magyar hírműsorokban megjelennek. Eddig még akármikor is volt 
földrengés bárhol, ahogy az első hírt meghallottam, felmentem rá, és mindig ott 
találtam.

(Asszem időkorlátos visszafelé, mert a 9,5-ös chileit nem találtam meg, de 
lehet, hogy már az is ott van, vagy csak nem volt a szemem eléggé füles. :-) )

A japóknál a 4-es, 5-ös már szinte nem is számít földrengésnek. :-) A mostani 
9-es után sokszáz 6 fölötti volt, és emellett ők élik a hétköznapjaikat. Nem 
semmi népség, bennem van is egyfajta irigységgel vegyes tisztelet irántuk. Élünk 
itt egy nem túl érdekes, ám annál nyugisabb helyen, ahol a békét a természet 
számunkra ezer módon biztosítja, de mi a békétlenséget akárhonnan, jobb hijján 
magunkban találjuk meg ezerrel, és a jóég tudja, mi tart vissza bennünket attól, 
hogy egymást végül magunkat végleg kiirtsuk. Hajlam erre az van bőven. A 130 
millió japánban összesen nincs annyi gyűlölet, mint ebben a szúnyogfing kis 
népben.

hjozsi 



További információk a(z) Epitesz levelezőlistáról