[Epitesz-barkacs] kerticsap

jhidvegi jhidvegi at gmail.com
2014. Sze. 8., H, 20:31:45 CEST


Végül így lett megoldva.

Kiásáskor finom gyökerek annyira benőttek mindent, hogy amellett, hogy az 
eredeti mofém csap is öntvényhiba miatt nem volt teljesen elzárható, épphogy 
befordult a golyó nyílásának a széle a gumiba, még a gyökerek meg a dzsuva is 
odament a pöckök közé, ez végképp betett.

Az áramló víz kikezdi a fémet. Kikezdte a leeresztő tárcsás "csapját" is, egész 
komoly krátereket mart (vagy oldott) bele a rézbe.

Ami a képen látszik, az alul egy 100-as cső, aztán rámegy egy ugyanolyan, de nem 
csak tompán, hanem mielőtt kivágtam a csövek helyét, rábővítettem, majd a 
tetejét egy szintén pvc lappal lezártam, amibe belevágtam azt a lyukat, ami a 
zöld felfelé menő csövet befogadja. (Illetve az alján szürke, mert csak azt 
tudtam úgy megcsinálni, hogy a csapnak a felső szerelőlemezére rá tudjam 
melegíteni. Ez is túlnyúlik az egész csapon, szóval plusz védelmet nyújt, még 
kevésbé tud odamenni bármi is.)

A maradék réseket meg fugaszil-félével letömítettem.
Kíváncsi vagyok, meddig bírja így.

Még azt tervezem, hogy a baromi sok odaigyekvő gyökeret visszariasztom azzal, 
hogy azt a pár vödörnyi földet, ami ennek az egésznek a környezetében lesz, 
meglolcsolom fáradt motorolajjal. :-) Nagyon durva elképzelés? Még nem tettem 
meg, le lehet beszélni róla! Mészkőbe van az árok csákányozva. Idővel biztos az 
olaj zöme szétáramlik a környezetbe, ezt sejtem, de olyan messzire csak nem 
jutna, nemde? A földszemcséknek óriási a felülete már fél m3 esetén is. Csak 
gondoltam, hogy a rengeteg gyökér így másfelé igyexik majd.

hjozsi 
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: DSCF2470.JPG
Type: image/jpeg
Size: 71737 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lists.javaforum.hu/pipermail/epitesz/attachments/20140908/1372be3e/attachment.jpe>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: DSCF2471.JPG
Type: image/jpeg
Size: 53471 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lists.javaforum.hu/pipermail/epitesz/attachments/20140908/1372be3e/attachment-0001.jpe>


További információk a(z) Epitesz levelezőlistáról