[Foto] Re: Es ti hogyan fenykepeztek?

[dMT alias Medve]

Akkor mar en is elmeselem.

Kozepiskolas koromban a papam hatasara kezdtem el fenykepezni.
Beirettel, szmenaval. Termesztetesen ff, mindent otthon csinalva.
Mindent lefenykepeztem, ami a szemem ele kerult. Dokumentalasra
hasznaltam. Kirandulast fenykepeztem es reproztam.
Aztan mikor lett egy Zenitem elkezdtem embereket fenykepzni.
Rettentoen megtetszett a hosszabb gyujtotavlosag perspektivaja,
kis melysegelessege.
Barataimat, baratnoimet fenykepztem.
Eleinte nem nagyon sikerult, de kesobb egyre jobb lett.
Egyreszt en is tanultam, masreszt kornyezetem is megszokta, hogy
allandoan fenykepezek es nem "viselkedett".
Portrek, kirandulasok es a baratnom lett a kedvenc tema. Minden
ff-ben, lehetoleg jo nagyra nagyitva. Elsosorban a magam
gyonyorusegere, masodsorban azoknak, akiket lefenykepeztem.
Magamnak a kep keszitese okozott oromet. Ami elkeszult es nagyon
tetszett vagy kitettem a szobam falara, vagy odaadtam annak, akit
abrazolt.
Rajottem, hogy egy kis odafigyelessel szinte mindenkirol lehet
elonyos kepet csinalni. Minnel idosebb valaki, annal nehezebb
persze. Egy gyerekrol szinte minden kep sikerul. Egy korosabb
emberrol keszult kepek nagy reszen elonytelen grimaszt vag.
Valogatni kell. 20 kepbol 19-et meg sem szabad mutatni annak, akit
abrazol. Ha van orvosi titoktartas, van fotosi is.
Igy meg lehetett valtoztatni olyan emberek hozzaallasat, akik
eleinte elhatarolodtak attol, hogy fenykepezzek oket.
Aztan az utazasaimat is elkezdtem fenykepezni. Ezt viszont inkabb
diara. Tulajdonkeppen szubjektiv kepeslapokat gyartottam magam es
ismeroseim oromere. Tobb oras vetitesekkel kinoztam kornyezetemet.

Ekkora alakult ki az optimalis felszerelesem.
Asahi Spotmatic, 50mm+29mm+80-210, 2x konverter, kozgyuru,
forditogyuru egy mini szoritos allvany.
Fenymerot, vakut nem hasznaltam. (Bar ez utobbibol kettot is
kaptam a papamtol.) Mindent meg tudtam csinalni ezzel, amit
akartam nem hianyzott semmi. (Technikailag.) Ha valami nem
sikerult az nem a felszereles hianyossaga miatt nem sikerult,
hanem a sajat kepessegeim korlatai miatt.

Ezutan hanyatlott az affinitasom es jo ideig kb. csak annyit
fenykepeztem, mint az atlagember. Nyaralasokon, kirandulasokon par
tekercs szines negativ, amibol egy doboznyi emlek marad.

Mikor a lanyom megszuletett kezdtem ujra intenziven.
(Eleinte videozni is probaltam, de nem ment. Tul sok a
 szabadsagfok. Valahogy nagyon nehez (nekem) osszehozni barmi
 elvezhetot. Hogy vagva is legyen, hang is jo legyen, stb. Ma mar
 nem is nagyon hasznalom a videokamerat.)
Aztan egyre jobban belelendultem fenykepzesbe, egyre tobbet
fenykepeztem.
Sajnos hon szeretett Spotmaticom kezdte feldobni a talpat es uj
rendszert kezdtem epiteni a 20 ev alatt optimalisra
kikristalyosodott M42 helyett. Iszonyu sok penzt, energiat
fektettem bele a technikai oldalba. 6 ev alatt sok gep, objektiv
megfordult kezeim kozott, kerestem azt a keszletet amirol el
tudnek feledkezni es csak a fenykepezesre koncentralni, de sajnos
a mai technikaval ez nem megy, tul eros a technikai oldal, tul
nagy a kisertes. Mindig beugrik az ember, hogy biztos jobbak
lesznek a kepeim, ha megveszem azt a gepet, mert az tudja a izet
is es 1/12000-edet is tud! Bezzeg ha meglenne az a 2000$-os
objektivem, akkor milyen jo kepeket csinalnek!
Fraszt.
Tokeletes (csak szerenyen!) portrekat csinaltam a 70-210-es orosz
(granit-11) zoommal. Tudtam, hogy a legvegen mar nem jo,
utkozestol egy kicsit vissza es a tobbi mar rajtam mult, nem a
technikan.
Az 50mm-es Takumar olyan minosegu kepet csinalt, hogy akarhogy
lehetett nagyitani. Elesebb csak akkor kene, ha nekem kellene
fotomaszkot csinalni egy 100000 tranzisztoros processzorrol. Akkor
mi a fenenek szazezreket kolteni objektivekre? Ha nem volt eleg
eles a kep, akkor en rontottam el.

Legfobb temam manapsag persze a lanyom. Nem is annyira azt
fenykepezem, amit csinal, hanem ot magat. Persze egyre nehezebb
fenykepezni. Amig egy eves volt, csak fekudt nyugodtam, ahova
letettem. De 7 evesen mar folyton rohan mozog es sohasem ott es
azt csinalja, amire szamitok. Befolyasolni meg nem akarom. Akkor
nem ereznem olyan termeszetesnek a kepet, ha en allitanam be, hogy
idealljon arra nezzen, stb.
De szeretem a termeszetet is fotozni. Termeszeti tajat, kulonosen
felhoket. Nagyon jol el tudok jatszani, komponalgatni nehany
heggyel, felhokkel. Szeretek giccses dolgokkal kiserletezni. Vajon
tudok-e szep balatoni naplementet csinalni aranyhiddal, hatterben
Badacsonnyal?
Kirandulasra, biciklizesre, sielesre mindig cipelem a gepet.
Sajnos nem mindig van idom hasznalni. Mindenki rohan manapsag.
Pedig milyen jo dolog megallni egy pocsolya mellett es addig
csuszkalni a foldon, amig sikerul egy olyan kepet csinalni, amiben
pont az a szep fa tukrozodik, amit akarok.

Onzo vagyok.
Kepeimet elsorban magamnak csinalom. Sajat izlesem, sajat mercem
szerint. Masodsorban a csaladnak. Nem vagyom arra, hogy kepeim
megjelenjenek barhol is. Nem vagyok en exhibicionista, masreszt
van annyi onkritikam, hogy tudom kepeim esztetikai erteke nem oly
magas, hogy mualkotaskent elvezheto legyen ismeretlenek szamara.

dMT alias Medve