[Foto] Samsung zoom lens error

[dMT alias Medve]

> Hát nekem tetszik, de mondjuk ha csak fejest ugrasz bele akkor talán
> tényleg túl sok.
Az a bajom nekem ezzel a modernekkel, hogy csak a felszíne van, nincs
a mélyében semmi.
Egy Wagner opera is túl sok, ha fejest ugrasz bele. Elmész egy
Lohengrinre és úgy kell ujraéleszteni utána. De ha tizedszer hallod,
akkor rengeteg mindent felfedez benne, és egyre érdekesebbé és
érdekessebbé válik. Elmerülsz a Tanhauser  gondolatvilágában és hallod
a gondolatok kifejeződését, hallod az érzelmek küzdelmét. Felfedezel
pár akkordos utalásokat, módosított motívumokat, amik sokkal
kifejezőbben tudnak érzelmeket, erkölcsöket(!) közvetíteni mint a
szavak, mondatok. Kikapcsolod a beszéd, durva, keskeny sávszélességű
parszerét és a zene közvetlenül hat az agyadra, érzelmeidre.
Tudom, a mai dudum zenék is ilyenek, csak azok nem bonyolult,
összetett érzésvilágot, magasröptű gondolatokat, mély érzelmeket
közvetítenek, hanem primitív, állati ösztönérzéseket.
A '70-s évek zenéje még közvetített gondolatokat. Pl. (az általam
kedvelt) pacifizmust Donovan Universal Sodier, Omega Naplemente, Pink
FLoyd mother-je hitelesen közvetítette, tud hatni rám.
A legkésőbbi dal, amit hallgatok, ami még érzéseket közvetít, az
1990-ből Lil Louis French Kiss című ópusza. Azt mág tudom hallgatni az
autóban, bár lehet, hogy akkor már az autóvezetési stílusomra is
kihat.

> Aztán persze azon lehet vitatkozni, hogy lehet-e különbséget tenni a
> művészetek között az alapján, hogy "ösztönösen" befogadható-e (Vivaldi)
> vagy absztrakt és plusz ismeretet igényel a megértése (Ministry).
:-) Vivaldinak több rétege van. A felszíne valóban "ösztönösen
befogadható". De ha hallgatod, akkor nagyon sok mindent fel lehet
benne fedezni.

> Próbáld úgy hallgatni, hogy ez a zene szándékosan ilyen zavaró,
> célja van vele.
:-) Elég régóta próbálják megmagyarázni nekem, hogy miért szép a
csúnya, miért művészet, ha fejemre öntenek egy vödör szart.
Hát nem. Nekem ez 1963-ban sem tetszett, amikor az "anya gyermekével"
az másfél formátlan szikladarab volt. Tízéves lehettem, amikor a
szomszéd presszóban elkészült a "Buszmegálló" című mozaik a falra.
Akkor sem tudtam befogadni, ma is röhögök rajta. A festészet számomra
Dalinál ér végett. Az ő képeit nagyon szeretem, de a nála
nonfiguratívabbakért egy lukas kétfillérést sem adnék.

> A szám a gyógyszerek mellékhatásairól szól. Hogy sose tudhatod mi
> lesz veled, nem lehet eligazodni. Rengeteg információ, zaklatottság,
> elveszettség... nagyvárosi élet, modern társadalom vesz körbe,
> teljesitménykényszer, nem lehetsz beteg, de még betegebb leszel...
> Ezeket hogyan fogalmaznád meg zenében? Nyilván nem lehet ugyanolyan,
> mint a "Csermely halkan zúgott, hol útja völgyre nyílt..."
:-) Azért vannak a régebbi zenében is komor művek, csak azt kevésbé
szeretik az emberek. Még a (látszólag!) habkönnyű Mozart is írt
Requimet, Haydn "A Megváltó hét szava a keresztfán" sem éppen
örömzene. Wagnertől Wotan tűzvarázsa gyönyörű, de mély és szomorú zene.
Sőt a neve is _komoly_zene ennek a műfajnak. (Presszer
megfogalmazásában "Szomorú zene".) Az V.-ről mondják, hogy
"Így kopog a sors az ajtón", ami ugye nem a legüdítőbb dolog.

Amúgy szerintem a legnyomasztóbb zene ez:
 http://www.allthelyrics.com/lyrics/eric_burdon/the_black_plague-lyrics-1196824.html
Ezt, ha meghallgatod (sötétben!) és odafigyelsz, biztos beleborzongsz.
Minél jobban tud valaki angolul, annál jobban hat rá.
Költői szépségű és mély igazságot mond ki ez a mondat is:
"And many deaths and many days later
 Many tears have been cry cried but in vain
 For tears can never erase the pain of death
 Only time has that talent"


De hogy fotózzunk is egy kicsit!
Én fényképben is azt szeretem, ami látványt ábrázol. Nem kreatív
effektek orgiája, élesített, zajszűrt, vangogosított, színkifordított,
összenyomott, majd széthúzott dinamikájú, szétfotosoppolt kép.
Számomra a fotózás célja a látvány megörökítése.


--
dMT alias Medve