[Java lista] Java képzések

istvan.ketler at lhsystems.com istvan.ketler at lhsystems.com
2011. Már. 21., H, 12:35:12 CET


Szia,

kevés olyat ad a képzés, amit saját erőből ne lehetne sokkal jobban megtanulni. Ugyanakkor a tanulási időt lerövidítheti, és a képzett oktató számos olyan csapdára is felhívhatja a figyelmet, amelyik ettől kezdve könnye(bbe)n elkerülhető. A képzések sokszor adnak egy szemléletet és egy általános képet is, ami a tutorialokból gyakran hiányzik.

Voltam több különböző képzésen már, eddig még mindegyiken tanultam több-kevesebb újat is, bármekkora gyakorlattal is mentem oda. A tanultak alkalmazása az más kérdés, de a "legalább hallottam már róla" jellegű témaköröket a tapasztalat szerint kicsit könnyebb (újra) elsajátítani. A gyakorlat során azért általában felidéződnek az emlékek. Szóval inkább gy műxik, hogy tanfolyamot ember végigüli, aztán a gyakorlatban saját energia befektetésével jól megtanulja. Még jobb, ha ember elkezdi autodidakta módon, valamikor félidő környékén tanfolyamozik (és sokat kérdez oktató bácsitól), aztán immár célzottabban folytatja az autodidakta módszer szerinti elsajátítást.

Ami a vizsgákat illeti, hát nem tudom. A vizsgát követő néhány évben még jól mutat az életrajzban, de ha csak dátum nélkül szerepel, akkor biztosan rákérdezek hogy mikor volt, és ha régen (3+ éve), akkor inkább a számat húzom tőle. A (naprakészen tartott) vizsgák léte sokkal inkább arról tanúskodik, hogy a delikvens munkához való hozzáállása is valószínűleg jó, mert fontosnak tartja hogy ilyenekkel egyáltalán foglalkozzék.

Viszont minden cégnek van szakképzési hozzájárulása, amit mindenképpen be kell fizetni. Ha ez a cég nem egy-két személyes, akkor ennek éves összege már valószínűleg eléri a tanfolyami díjat (éves 20 milliós bérköltség esetén már 300 eFt). Ez a pénz úgy sincs, akkor már jobb saját képzésekre fordítani ugye, mint odaadni állam bácsinak. Ennek terhére tök jól el lehet számolni a tanfolyások nagyobb részét, és asszem a vizsgákat is. (A részletek érdekében talán használd pl. egy főkönyvelő objektum "tájékoztatás" szolgáltatását.) Persze ehhez már kell a főnök is (aki mondjuk lóvé visszafizetést kér, ha x időnél hamarébb hagyod ott őt az elvégzett és általa kifizetett tanfolyam birtokában).

Üdvözlettel,

Iván

István Ketler
Team Leader 
Lufthansa Systems Hungaria Kft. 
Airline Management Solutions 
- Schedule & Revenue Management 
- Business Intelligence & Database Solutions
Neumann János u. 1/e
1117 Budapest
Hungary 
Tel: +36 1 887-2815 
Fax: +36 1 887-2977
Mobile: +36 30 600-4936 
Room: Infopark E, Room LH1-31 
e-mail: istvan.ketler at lhsystems.com 
Internet: www.LHsystems.hu


 
Sitz der Gesellschaft / Corporate Headquarters: Lufthansa Systems Hungaria Kft, Budapest, Fövarosi Birosag 01-09-463417
Geschaeftsfuehrung / Management Board: Monika Houck

-----Original Message-----

From: javalist-bounces at javagrund.hu [mailto:javalist-bounces at javagrund.hu] On Behalf Of Vig Balázs
Sent: Monday, March 21, 2011 11:34 AM
To: javalist at javagrund.hu
Subject: [Java lista] Java képzések

Sziasztok!

Érdekelne a véleményetek arról, hogy milyen értelmes képzések / vizsgák vannak, amit Java / Web fejlesztés témakörben érdemes letenni. Vagy ezek nem számítanak sehol? Ad valami pluszt a 1/4, 1/2 milliós hivatalos képzés a weben elérhető anyagokhoz képest? Vannak olyan területek, amik csak fizetősen elérhetőek?

Előre is kösz:
VigB
_______________________________________________
Javalist mailing list
Javalist at javagrund.hu
http://javagrund.hu/mailman/listinfo/javalist


További információk a(z) Javalist levelezőlistáról