[Epitesz-barkacs] Ötrétegű cső

jhidvegi jhidvegi at gmail.com
2008. Okt. 27., H, 16:24:13 CET


Moczik Gabor wrote:

> Jellemzően a fűtési rendszert nem töltögeti állandóan az ember, ha
> nincs utánpótlás a károsító ágensekből, akkor nem igazán okoznak
> problémát.

Én is így gondolom, csak azt az esetet, ami a praxisomban megtörtént, hogy 
egy számomra ismeretlen összetételű anyag jelent meg, és dugította el a 
rendszert, az gondolkodtatott el, hogy ennek van-e köze a víz oxigén 
tartalmához vagy nincs.

>> Aztán lehet inhibítorokkal is nyomulni.
>
> Lehet, csak nem kényelmes, azok is felügyeletet, utánpótlást
> igényelnek, így meg már nem biztos hogy olcsóbb, mint egy megfelelő
> rendszert építeni.

Hát igen, hirtelen nem is tudom, hogy tölteném bele. Biztos nem kell sok, 
de nem úgy működik egy cirkó mondjuk, hogy van egy hely, ahova tölcséren 
át betöltöm a levet, hanem a hálózatból megy bele a víz. Aztán lehet, hogy 
olyan kevés kell belőle, hogy meg lehetne azt is csinálni, hogy valami 
pumpafélével megszívom még üresen, amikor csak levegő van a rendszerben, 
aztán a csövet beledugom a flakonba, onnan felszívja a szükséges 
lémennyiséget, kis vizet is még utána, aztán lehet elzárni, és a 
hálózatból feltölteni, meg légteleníteni...

> A Romantik alu radiátorra a gyártó 10 év garanciát vállal, de ha nem
> oxigén diffúzió mentes csővel szerelt szakasz van valahol a
> rendszerben, akkor nincs garancia. Annak idején apám járt szervizelni

Lehet, hogy az alu radiátorokat és egyéb alu alkatrészeket helyből kerülni 
kéne. Ha ilyet írt, mondott a gyártó, biztos van benne valami. 



További információk a(z) Epitesz levelezőlistáról