[Epitesz-barkacs] tető dőlés

Zsolt epitesz1 at telectronic.hu
2009. Aug. 4., K, 23:36:33 CEST


>Én is ezt akartam valahogy kifejezni, de nem sikerült. Ha a hilti szalag is 
>le lenne vágva, akkor is az a véleményem, hogy erőszakkal se sikerülne 
>számottevően megmoccantani.

hát én nem tudom, mindenki azt gondol amit akar.

én azon az acélsodronyon egy kicsit ugráltam is, és elég érdekes volt 
hallgatni ahogy a bramac cserepek egymáson horzsolódtak.

aztán amikor megfeszítettem akkor az addig merevítő hilti szalag feszessége 
hirtelen megszűnt és mint ahogy a fotókon is bemutattam, egy szarufaközben 
kb. 3-4 cm holtjátéka lett neki.

szóval megfeszített állapotban először tetőlécekkel átkötöttem a szarufákat 
majd új hilti szalgot szegeltem fel, amit még + megfeszítettem.

ez az egész móka rögtön mérhetően 1 cm-el visszahúzta azt az egy szarufát 
amit először is megmértem, a többit meg az időre bízom.
egy kis pára egy kis kiszáradás majd helyre teszi a dolgot.

de amiért ezzel elkezdtem foglalkozni, hogy a velux abalakoknál egyenes 
legyen a lécezés, hát az maradt ugyanolyan, úgyhogy egy csomó különböző 
vastagságú lécet vágtam és kihoztam egyenesre.

nem tudom iparos ezt mennyiért vállalta volna be, de biztosan köpködött 
volna az ácsokra.....




További információk a(z) Epitesz levelezőlistáról