[Epitesz-barkacs] Nem is annyira off

jhidvegi jhidvegi at gmail.com
2012. Nov. 25., V, 13:03:29 CET


Ha már úgyis csend van a listán.
Egy riportott hallottam, amire azért kaptam fel a fejem, mert az ott 
elhangzottak meglehetősen egyeznek az én nézeteimmel ebben a témában.

http://bocs.hu/index.php?&t=/fdk/minden.php?d=2227&

A riportban említettek egy filmet is, amit David Attemborough az idén csinált, 
és ez a szervezet, a bocs.hu megcsinálta a magyar feliratozását is.

Nekik mostanában több kiállításuk is lesz, most hétfőn az ELTE-n az egyik, aztán 
csütörtökön Derbrecenben pénteken meg Szegeden az ottani nemtommilyen 
egyetemeken. Azt nem figyeltem meg, hogy a fenti film is vetítésre fog-e 
kerülni.

A honlapjukon egy pár perces előzetes látható.
Állítólag a youtube-on is megvan, de nekem nem sikerült megtalálni. (Lehet, hogy 
felirat nélkül van meg?)

Tök jónak tartom, hogy ezzel a kérdéskörrel már számos országban komolyan 
foglalkoznak, és valami megoldásfélét is ajánlanak. Megoldás nekem sosem jutott 
az eszembe, max az, hogy a jólét meg a tanultság magától előállítja a 
létszámkorlátot.

A bocs.hu-n (vagy bocs.eu is) érdekes kis ábrák is vannak pdf-ben.

hjozsi 



További információk a(z) Epitesz levelezőlistáról