[Epitesz-barkacs] központi fűtés

Acs Gabor agabor at electrodesign.hu
2007. Jan. 8., H, 13:15:23 CET


Szia Vajk,

A kondenzációsról van már bőven infom, lassan egy hónapja működik. SD Ecosy kazánt vettem, és a hír igaz, valóban kondenzál. Nem is keveset, naponta kb. 1 vödör víz az eredmény (még nem kötöttem be a lefolyóba, onnan tudom). Hjózsi írta erről azt, hogy kb 6kWh energiának felel meg. Próbáltam mérésekkel összehasonlítnai a régi gagyi C12-es kazánhoz képest, de nem könnyű házi körülmények között kimérni (pl fürdés kb. napi 1m3 gáz, de nem pontosan, kint változik a hőmérséklet, amit a falak csak késve követnek, bent már melegebbre fűtünk azóta), úgy érzésre lehet hogy hoz valamennyi hasznot.

Viszont ahhoz, hogy tudjon kondenzálni, alacsony hőmérsékleten kell járatni a rendszert, így jóval nagyobb méretű (hely kell hozzá) és drágább radiátorok szükségesek. Illetve ha nem cserélsz radiátorokat, enyhe időben a régivel is tud kondenzálni, csak kemény hidegben nem érvényesül a dolog.
Úgy méreteztem a radiátorokat, hogy van olyan szoba, amelyikbe 2 méter hosszú került! Így a rendszert 50 Celsius előremenővel üzemeltetve, eddig a legnagyobb hidegben (minusz 2-3 fok) is jó ha az idő 50 százalékában ment a kazán, talán még annyit sem.

Ez a Saunier Duval kazán nekem teljesen bevált, én magam üzemeltem be, elsőre működött. Nem árt, ha utána kérdezel, melyiknek mennyi a beüzemelése (ennek 20 ezer lett volna), anélkül nincs garancia.
Ami még drágább, a kémény kialakítása. A sima kéménybélalés nem elég, mert itt nyomás alatt van a rendszer (tömített kémény kell), alacsony a füst hőmérséklete (saválló kémény kell) és mivel zárt égésterű, ezért külön kell beövő levegőnek megoldás, és külön  a kimenő füstnek. Végül koncentrikus kéményt vettem és magam építettem a tetőre egy új kéményt, ezt így megúsztam 40 ezerből. Ha kihívom a szakembert és kibéleltetem a meglévő kéményt, az minimum 160 ezer lett volna (szakvéleménnyel együtt), úgy hogy ez egy szuper rövid kémény (kb 4 méter).

Állítólag ez a rendszer sokkal kevesebb káros anyagot juttat ki, ha másért nem, ezért is érdemes ezt választani. Azt nem tudom, hogy ezek a mai kazánok megérik-e azt a kort, amikor meghozza a rendszer a plusz befektetést, de nagyon remélem. Ha igaz a hír, hogy erősen csökken a föld gázkészlete, akkor a drágulás miatt hamarabb fog megtérülni (amíg lesz egyáltalán gáz).

Ha még nem kezdtél hozzá, és kibírod egy kicsit, érdemes lesz tavasszal a GKM-nél megpályázni a fűtéskorszerűsítést. Ha pozitív lesz az elbírálásod, a rendszer 1/3-át kifizetik helyetted, az nem kevés pénz. A dolog nem kamu, én 2006-ban beadtam és nyertem napkollektor rendszerre pénzt.

A termomax kazánt nem ismerem, ez amit vettem volt tavasszal a legolcsóbb, ráadásul találtam valakit, aki extra kedvezményt adott. Ha érdekel a dolog, kiközvetítek Neked is egy kazánt.

Ebben a kazánban van külön jumper a padlófűtés beállítására (ez szerintem csak lekorlátozza az előremenőt), de vegyes megoldáshoz már bonyolultabb kütyü kell, legalább egy hőcserélő és valami szabályzó, vagy keverő egység. Illetve itt van még a hidraulikus váltó, de az sem olcsó. Mondjuk szerintem egy egyszerű vezérléssel lehetne szivattyút kapcsolgatni a padlókör hőmérséklete szerint.

Sokan egyszerűen bekötik a padlókört a radiátorok visszatérő ágába. Szerintem nem túl jó megoldás, de egy haverom épp most csináltatta meg így a fürdőszobáját, pár hónap múlva már lesz infom, mennyire jól működik.

Valahol egy weblapon olvastam, hogy egyes vélemények szerint allergia szempontból a legrosszabb megoldás keverni a padlófűtést a radiátorossal. Azt tudjuk, hogy a padlófűtés lebegtet valamennyi port, a radiátor pedig cirkulálja a szobában a levegőt, a kettő együtt keveri fel a leginkább.


Gábor





  ----- Original Message ----- 
  From: vajk fekete 
  To: Amatőr építészek és barkácsolók klubja 
  Sent: Monday, January 08, 2007 12:34 PM
  Subject: Re: [Epitesz-barkacs] központi fűtés


  Hello Gabor!

  Ennek szivbol orulok. En most allok a nagy melo elott par meterrel.

  Van egy csomo nyitott kerdes, erdekelne a velemenyed!!

  Arra jutottam hogy a legjobb megterulese a kondenzacios kazan vasarlasnak van. 20% gaz megtakaritas az evi 200eft gazszamlan 40eft, mondjuk 240eft plusz kazan ar 6 ev alatt bejon. (Ehhez kepest ha a dryvit mondjuk szinten 20%-ot sporol, viszont 1-1.5mft)

  Nagyon tetszik leiras alapjan a termomax inka kazan. Te miket olvastal rola?
  Valamint egy padlofutes/radiator flame is erdekelne, kulon tekintettel a vegyes megoldas vezerlesi/szabalyozasi problemaira.

  vajk


  ----- Original Message ----
  From: Acs Gabor <agabor at electrodesign.hu>
  To: Amatőr építészek és barkácsolók klubja <epitesz at enaplo.hu>
  Sent: Monday, 8 January, 2007 11:17:35 AM
  Subject: Re: [Epitesz-barkacs] központi fűtés


  Szia,

  ebben a kérdéskörben most elég jól felszívtam magam infokkal. De van sok olyan weblap, ahol pontos árakat találsz, pl. www.kometa2001.hu , www.hydrotherm.hu , radiator.lap.hu 

  Nincs nagy eltérés a radiátorok áraiban gyártó alapján. Viszont a méret szerint nagyon is! Egy átlag radiátor kb. 30 ezer, ha nem túl gagyit veszel.

  Csövekből a réz most rettentő drága, én ötrétegűvel csináltattam a rendszeremet. (réz szintén mérettől függően 1400-1500/méter, az ötrétegű kb. 300 Ft)


  Gábor
    ----- Original Message ----- 
    From: Janos, Zako 
    To: Amatőr építészek és barkácsolók klubja 
    Sent: Sunday, January 07, 2007 11:18 AM
    Subject: [Epitesz-barkacs] központi fűtés


    Üdv!

    Segítséget szeretnék kérni valakitől, aki tisztában van a szerelvények áraival (radiátor, szivattyú, csövek, stb..). Meg szeretném kérni hogy saccojon meg egy árat nekem fotók alapján.
    A segítséget előre is köszönöm!

    Jani


    _______________________________________________
    Epitesz levelezőlista
    Epitesz at enaplo.hu
    http://mailman.enaplo.hu/mailman/listinfo/epitesz
  _______________________________________________
  Epitesz levelezőlista
  Epitesz at enaplo.hu
  http://mailman.enaplo.hu/mailman/listinfo/epitesz



  Send instant messages to your online friends http://uk.messenger.yahoo.com 


------------------------------------------------------------------------------


  _______________________________________________
  Epitesz levelezőlista
  Epitesz at enaplo.hu
  http://mailman.enaplo.hu/mailman/listinfo/epitesz
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://mailman.enaplo.hu/pipermail/epitesz/attachments/20070108/355fd4fc/attachment-0001.html 


További információk a(z) Epitesz levelezőlistáról