[Epitesz-barkacs] felsozsolca

Mágus Bérprogram Demo magus.demo at dpg.hu
2010. Jún. 27., V, 20:41:32 CEST


a hatóság nem hogy segítene, hanem rátesz néhány lapáttal

Felsőzsolca - 
Nagy felháborodást keltett néhány árvízkárosultnak kiküldött határozat az
árvíz sújtotta Felsőzsolcán, ahol 170 ház vált lakhatatlanná.
 
Az érintettek szerint nem elég az őket ért sokk, most az önkormányzat arra
szólítja fel őket, hogy 10 napon belül bontsák el életveszélyessé vált
házukat, máskülönben akár 500 ezer forintra is büntethetik őket. A helyi
jegyző szerint nem erről van szó.

A határozatban megfogalmazottak szerint a bontást a határozat kézhezvételét
követően haladéktalanul meg kell kezdeni. Sáhó Zoltánné jegyző szerint azonban
nem kell félni, a haladéktalanul nem számít határidőnek.

Csakhogy a határozatban foglaltakat az érintettek nem így értették. Az RTL
Híradó által megkérdezett jogászok szerint is a haladéktalanul azt jelenti,
hogy azonnal. Az egyik kárt szenvedett helyi lakos, Bordás László azt mondta:
szerinte tíz napon belül le kell bontania és saját költségén el kell
szállíttatnia az egész házat, törmeléket, nehogy megbüntessék 500 ezer
forintra. Csak azt nem tudja még, hogy miből. Pénze ugyanis nincs, a bontás
viszont sokba kerül.


További információk a(z) Epitesz levelezőlistáról