[Epitesz-barkacs] Hangszigetelés gipszkarton falba

Pataki István pataki.istvan at freemail.hu
2015. Jan. 6., K, 20:04:34 CET


Amikor kb. 370 magasan "a rag alatt" kellett egy 2 és fél méteres 200-as 
U-vasat a helyére tennem egyedül, akkor a hosszánál kisebb távolságra 
egymástól, és a faltól alig távolabb, mint az U-vas vastagsága, 
fölállítottam két szál 100-as fenyőgerendát, amit a tetőszerkezethez 
rögzítettem. De előtte készítettem és ráhúztam szögvasból egy kb. 
100*110-es belméretű téglalapot, ami a hosszanti oldalán ferdén 
megszorult a 100-as gerendán, és ekkor éppen vízszintesen áll ki belőle 
a fal felé egy 20-as zártszelvény darab. Erre a pöcsre raktam rá még a 
földön az U-vasat, aztán apránként, felváltva a két végét emelgettem 
fölfelé, a végén pedig becsúsztattam a helyére. (Természetesen közben 
kellett építenem egy állást is, amikor már a földről nem tudtam tovább 
emelni).
De egyedül tettem a helyére a 4 és fél méteres, két 140-es 
szembefordított U-vasból sk összehegesztett lépcső főtartót is.
Nagyon élveztem ezeket, mert az elsőre látszólag egyedül nem megoldható 
feladatokhoz ki kellett találnom az eljárást, hogy mégis meg tudjam 
csinálni.
pi


----- Original Message ----- 
From: "jhidvegi" <jhidvegi at gmail.com>
To: "Amatőr építészek és barkácsolók klubja" 
<epitesz at lists.javaforum.hu>
Sent: Tuesday, January 06, 2015 6:35 PM
Subject: Re: [Epitesz-barkacs]Hangszigetelés gipszkarton falba
[...]

Pl amikor egy szinttel feljebb kellett E gerendákat rakni, jött két 
segítő
családtag. Majdbeszartunk, végül én szálltam ki lumbágóval. Elmentek 
persze.
Utána, amikor rendbejöttem kitaláltam egy szerkezetet, amivel olyan 
kényelmessé
és könnyűvé vált a gerendák felhúzása, hogy az egész építkezésen ez volt 
talán a
legkönnyebb munka. Igaz, hogy kellett hozzá az a már felrakott asszem 2 
vagy 3
gerenda, de ha nem lett volna fenn, akkor is kitaláltam volna valamit.




További információk a(z) Epitesz levelezőlistáról