[Javalist] motiváció

Ákos Gábriel akos.gabriel at i-logic.hu
2013. Már. 7., Cs, 10:00:12 CET


Hello Magyusz,

Szerintem amikor megírtad ezt a levelt, már tudtad, hogy biztosan válaszolni fogok rá :)
A motiváció az egyik kedvenc témám az utóbbi időben.

Eleve két oldala van a dolognak: a munkaadói és a munkavállalói szempontok.

Kezdem az elsővel:

Munkaadóként az a dolgom, hogy a kollégák motiváltak legyenek. Ehhez a legelső 
feltétel a folyamatos, őszinte kommunikáció mindkét oldalról. Legalábbis tudnom kell,
hogy mit szeretne az ember, aztán meg lehet beszélni, hogy azt hogyan is fogjuk megvalósítani.
Egészen az utóbbi időkig biztonsági játékos voltam, mindent ellenőrizni akartam. Egyrészt azért,
hogy biztosan minden jó legyen az ügyfélnek, másrészt hogy a kollégák ne érezzék magukat magukra
hagyva. Aztán rájöttem, ebbe bele lehet pusztulni, annyi munkát jelent, és nem is igazán hatékony, mert
a kollégák sem engedik szabadjára a bennük rejlő tehetséget igazán.

Úgyhogy elkezdtem a "delegálok és segítek ha kell" módszert. Azt vettem észre, hogy ez nagyon bejön, főleg
azért, mert az emberek ki tudnak teljesedni. Először óvatosak, aztán ahogy egyre jobban belejönnek és megjön
az önbizalom, tényleg "szárnyalnak". Ez motiváló is számukra, nem gyengén. 

Ami szakmailag motiváló lehet, az az "open source contribution", de ezt is embere válogatja, hogy kinek fontos.
A jó munkahelyi légkör az még kimaradt, bár ez leginkább a felvétel után derül ki igazán.
Pénzzel seniort már általában kevéssé lehet motiválni. 

Zárásképpen: a személyes motiváció az egy olyan dolog, hogy ha elveszett, meg kell keresni, különben az ember az
idejének jelentős részét boldogtalanul tölti el, és az nem jó. Ha senior fejlesztőként nem leli a boldogságot, lehet, hogy
más kihívást kell keresni (olyat célszerű, ahol a meglevő ismereteket azért tudja használni). 
Ha alkalmazottként nem leli, lehet hogy el kell menni vállalkozni.

Ha a programozás már unalmas, lehet kacsintani a menedzsment és/vagy a sales felé, akkor aztán lesz kihívás bőven. :)

Üdv,
Ákos

2013.03.07. dátummal, 0:10 időpontban Tamás Magyar írta:

> Kedves fejlesztők, csapatvezetők, toborzók, cégvezetők és többiek!
> 
> Az a kérdés foglalkoztat, hogy mik a legnagyobb motivációs tényezők ma
> Magyarországon egy senior java fejlesztő számára, amikor új munkát
> keres.
> 
> Pénz?
> 800ezer Ft bruttó fizetés már elég figyelemfelkeltő tényező önmagában,
> vagy 900ezer alatt az igazán jók el sem olvasnak egy álláshirdetést?
> 
> Szakmai kihívás?
> Fizetős technológiák, vagy inkább open source technológiák a
> csábítóbbak manapság? Milyen konkrét technológiák kipróbálási
> lehetősége lehet elég vonzó?
> 
> Munkaidő rugalmassága és iroda minősége, helyszíne mennyire számít?
> 
> Izgalmas, ha van néha egy kis utazgatás külföldre, vagy pont az a jó
> ha nem kell utazgatni?
> 
> Cégnév, cég ismertsége, mérete számít egyáltalán?
> 
> Szerepet játszik a döntésben az üzleti terület?
> 
> Vonzóbb egy vadiúj projektbe belevágni, mint egy meglévő rendszerhez
> új funkciókat írni?
> 
> Mi más motiválhat még egy szenior java fejlesztőt?
> 
> Nyilván ezek egyéni preferenciák, de nyilván van egy általános trend,
> és örülnék, ha kicsit beszélgetnénk róla itt a listán
> 
> Esetleg még érdekes kérdés lehet:
> Miben különbözik a junior fejlesztők motivációja a szeniorokétól?
> 
> 
> Köszönöm a kollektív ötletelést előre is,
> Magyusz
> _______________________________________________
> Javalist mailing list
> Javalist at lists.javaforum.hu
> http://lists.javaforum.hu/mailman/listinfo/javalist
> 

-- 
Üdvözlettel,
Gábriel Ákos



További információk a(z) Javalist levelezőlistáról